Sokan úgy vélekednek, hogy jobb a mesét élőszóban elmondani, mint felolvasni, mert úgy sokkal hatásosabb: jobban megmutatkozik, ami a mesében rejlik. Ugyanakkor nem mindannyian tudunk fejből meséket, vagy nem érzünk affinitást ahhoz, hogy kitaláljunk történeteket. Ha azonban felolvassuk őket, akkor mindenképpen éljük bele magunkat érzelmileg, és próbáljunk nagyon empatikusan közeledni a gyermek világa felé is: ha tudjuk, értjük, mi lehet az ő fejében, sokkal hatásosabbak lehetünk egy-egy történet felolvasásakor! Elmondáskor ez nem igényel akkora erőfeszítést, hiszen a saját szavainkat eleve értjük, nem kell külön lépésben értelmeznünk, mint a szöveg esetében.
A mesék olyan problémákról beszélnek, melyek a gyermekeket foglalkoztatják, így egyértelműen támogatják énfejlődésüket, és a tudattalan tartalmak által okozott feszültségeket is képesek csökkenteni. Ahogy a gyermek a mesét hallgatja és a történet kibontakozik fantáziájában, úgy válik egy probléma a tudat számára is elérhetővé, feldolgozhatóvá. És kiderül számára, melyek azok a vágyaink, amelyek az én fontos szükségletei, de a lelkiis- meret szabályainak sem mondanak ellent.
Azt persze nem tudhatjuk, melyik mese melyik életkorban izgalmas a gyermeknek csakis ő tudja, mikor mit szeretne hallgatni. Ez sosem véletlen! Engedjünk annak a kérésének, ha egy mesét újra és újra hallani akar, mert akkor az érzelmileg kiemelkedően fontos számára! Fontos megértenünk, mit jelent
a mese aktuálisan a gyermek életében – vajon miért éppen azt a mesét választotta? Ezen azért érdemes elgondolkodni, mert ez segíteni fog a következő mese kiválasztásában.
Bátran alakítsunk a mesén a gyermek igényeinek megfelelően! Ha mereven ragaszkodunk
a leírt mondatokhoz, a mese akár el is veszítheti fontosságát a gyermek számára. Ha a gyerek kérdez, ha látjuk, hogy örül vagy fél, ezek mind-mind segítségünkre lehetnek abban, milyen fordulatot vegyen a történet. Ugyanakkor fontos, hogy bizonyos tételmondatok ne kerüljenek ki, és a történet főbb pontjait
és végkifejletét őrizzük meg, hogy a mese esz- szenciája benne maradjon a mesében!
Fontos, hogy a mese jelentését nem szabad elmagyaráznunk a gyermeknek! Nem kell értelmezni a történetet, még akkor sem, ha felnőttként nekünk nagyon egyértelmű az üzenete, és gyermekünkön azt látjuk, nem biztos, hogy érti vagy ugyanazt érti alatta, mint mi. Nem szabad elvennünk a mese varázserejét, hagyni kell, hogy a szimbólumok nyelvén a mese tegye a dolgát! És persze gyermekünket se háborgassuk ezzel, mialatt zajlik benne a belső munka!
Ha mesélés közben a szülőnek más gondolatok cikáznak a fejében, és nem tud igazán ráhangolódni a gyermekre, a mese értelmét veszíti. A meséhez ugyanis nyugodt légkör szükséges, mert a mesehallgatás során a gyermek az úgynevezett történethallgatási transz állapotába kerül. Ez egyfajta fókuszált figyelem, egy sajátos tudatállapot, amikor a bal és a jobb agyféltekénk összehangoltan, egyensúlyban működik. Az az állapot, amikor a gyerek csüng a szavainkon, elvarázsolt, gyakorlatilag mozdulatlanul, tátott szájjal hallgat minket, ugyanakkor minden idegszálával koncentrál. Elkezd befelé figyelni, belső képeket alkotni a külső képek helyett, ami egy olyan, fizikailag is ellazult állapothoz vezethet, melyben csökken a stressz okozta szorongás és nő a jókedv. A mentális munka tehát nagyon aktív, a fizikai kevésbé. (Bár van gyermek, aki mozog eközben, de lehet, hogy neki erre van igénye, lehet, hogy így is követni tudja – sőt, csak így tudja követni! – a történetet, ezért, ha nem zavar másokat, engedjük meg neki a mozgást!)
Peer Krisztina írása az Apa+én Sosem unatkozunk könyvünkben jelent meg.
Ez is érdekelhet:
