Kik vagyunk?

Az Apaépítő egy lelkes apukákból, és az őket segítő szakemberekből, pedagógusokból, trénerekből álló csapat, akik azt vallják, hogy a gyerekekkel kettesben töltött minőségi idő meghatározza a gyermek fejlődését, a saját fejlődésüket és kettejük kapcsolatát. 2018-ban elindított hétvégék és egynapos programok az Apa + én kalandok. Ahol minden családból egy apuka és egy gyermek vesz részt. Kettejük kapcsolatát, bizalmát erősíti, mélyíti. Közös élmény, kihívás és emlék.

Az apaépítő története

"Ahogy megszületett három csodálatos lányom, szépen lassan átformálódott minden körülöttünk. Otthagytam a karrieremet, mert többé már nem az volt fontos, és csak a családra koncentráltam. Főként Zsuzsi lányommal eltöltött fejlesztési órák alatt, látva, ahogy megtanul beszélni, járni, boldog és árasztja a szeretetet, éreztem meg, hogy apának lenni mekkorra ajándék és kihívás.

Kerestem, hogy hogyan tudnék ebből átadni másoknak, megosztani a gondolataimat, elsősorban barátaimmal, korombeli apukákkal. Volt tervben fejlesztőház, team coaching csoportok és még sok minden egyéb. Aztán tavaly hallottam egy nagyon jó mondást a párkapcsolatokról: "Egy kapcsolat nem működik, hanem működtetni kell.” - valahol ott született meg az Apaépítő gondolata. A szülő-gyermek kapcsolat ugyanúgy párkapcsolat, mint két felnőtt közötti házasság, együttélés. Ugyanúgy lehet és kell építeni és gondozni, hogy kiteljesedjen. Ezért lett a koncepció, hogy minden apuka csak egy gyermekkel jöhet. Mert ez a kettőjük kapcsolatáról szól. A csoportos részvétel pedig arról, hogy 15-20 apuka, nagyjából hasonló korú gyermekkel látja egymást, mások apuka-gyermek kapcsolatát is. Ezáltal egymás mintáiból is tanulnak.

Egymásra találtunk a Mito reklámügynökség három tulajdonosával, Farkas Bercivel, Kovács Balázzsal és Pőcze Balázzsal, akikkel régi üzleti-baráti kapcsolatunk van. Ők is mindhárman apukák. Amikor ők azt mondták, hogy ez az ötlet jó, és mellé állnak, akkor a kocka el volt vetve. Azóta csak ámulunk, igyekszünk egyre többet és egyre többeknek adni, miközben mi is rengeteget kapunk."

- Nagygyörgy Miklós

  • Nagygyörgy Miklós

    Férj, apa, férfi, focista, horgász, apaépítő és ezeken a szerepeimen kívül üzletember a digitális piacon. Apaépítő ötletgazdaként a folyamatos újításokon, építkezésen, bővítésen dolgozom. Három kislányom Julcsi, Zsuzsi, Eszti és gyönyörű feleségem, Kati biztosítják a nyugodt hátteret.

  • Farkas Albert

    Szerencsések vagyunk, két fiammal, Bercivel (2013) és Danival (2016) sok közös programra jut időnk. Az Apaépítő abban segít, hogy ezeket tematizálja is. Minden területet igyekszem támogatni a programok kitalálásától egészen a jogi témakörökig.

  • Pőcze Balázs

    Reklámszövegíró vagyok, így az Apaépítő szövegezési, ötletelési feladatai tartoznak hozzám. Büszke vagyok rá, hogy én találtam ki a nevet, de arra még büszkébb, hogy ennyi ember emlegeti lelkesen, izgatottan, meghatva. Egy kislányunk van, Juli (2015.).

  • Kovács Balázs

    Én vagyok a csapat legfrissebb apukája (Kátya, 2018.) Egy mostanában viszonylag kialvatlan digitális szakember vagyok, és elsősorban az Apaépítő online megoldásai azok, amikben segítek a csapatnak. Ha valami nem működne itt a weboldalon, akkor elnézést, a tesztelés valószínűleg a fürdetés miatt maradt el.

  • Papp Bence

    Mindig van nálam karabiner, elsősegély csomag és esőkabát. Óvodapedagógusként végeztem, trénerként dolgozom. Az Apaépítő csapatában én felelek a hétvégék programjaiért. Azt mondják, akkor értél célba a munkáddal kapcsolatban, ha azt csinálod amit szeretsz. Az Apaépítőnél célba értem.

Még több információért iratkozz fel hírlevelünkre vagy kövesd Facebook, Youtube és Instagram csatornánkat!