Szia, ez itt az Apa+én.
Apa meg én kalandozunk. Apa meg én élményeket gyűjtünk. Apa meg én együtt vagyunk. Egy-két napos, kihívásokkal és kalandokkal teli programokon gyűjtünk élményeket és kerülünk még közelebb egymáshoz.
Kalandozunk
Varázslókat és titkosügynököket képezünk ki, remetéket kutatunk, evezünk, lézerharcolunk, hajat fonunk. Minden programunk csupa kaland és élmény.
Kötődünk
Ahogy megoldjuk együtt a feladatokat, teljesítjük a küldetéseket, muníciót gyűjtünk a hétköznapokra. Jobban értjük és jobban megértjük egymást. Közelebb kerülünk egymáshoz.
Ismerkedünk
A résztvevő gyerekek barátságokat kötnek, a felnőttek pedig jókat beszélgetnek, és közben félszavakból, ellesett pillanatokból tanulnak egymástól.
Itt már olvashattál rólunk
“Az Apa+én tábor a megérkezéstől a hazatoppanás pillanatáig úgy beszippantott minket, mint egy mese. Ez a tábor ugyanis egy mese.”
Index.hu“Voltunk már korábban is szabadulószobában és kalandparkban, mégis meglepő volt látnom a saját lányomon, hogy mennyire tűzbe jött, amikor meghallotta, hogy ki kell mennünk a városba nyomok után kutatnunk.”
NLC.hu“Első este, mikor a gyerekek már aludtak, lejött tizenkét apuka, és elkezdtünk beszélgetni. Nem munkáról, üzletről, hanem arról, hogy ki mit olvas a gyerekének.”
24.huProgramok
Keress, böngéssz a következő eseményeink között
Eseménynaptár
Milyen program lesz ebben a hónapban?
-
BETELT2 naposApa+én
Horgász – Vadász – Madarász
Horgászunk apával. Megbújunk és őzeket lesünk. Felreppen egy fácán. Megismerjük az erdő hangjait. Madarakat gyűrűzünk. Patakban gázolunk. Mámorító, izgalmas, közös, örök-emlékű kalandok vízparton és erdőben.
5 - 14 éves gyermekeknek
Szervezés alatt
Szállással és ellátással együtt: 99 000 Ft
-
jún 22-24.3 naposApa+én
Indiánok földje-Apacsok folyója
HosszúPuska, Sólyomszem, FehérBölény, FutóSzarvas! Ősi indián dinasztiák. Füstjelekkel fordulnak hozzánk segítségért. Totemoszlopaik szőrén szálán eltüntek. Nekünk, rézbőrű testvéreknek kell megtalálnunk a darabokat. Kössétek fel fejdíszeiteket, tegyétek övetekbe tomahawk-okat és várunk titeket a vadászmezőn!
6 - 14 éves gyermekeknek
Cikolasziget kemping
Szállással és ellátással együtt: 114 000 Ft
-
júl 06-08.3 naposApa+én
Magyamazonas expedíció
Hatalmas fogak az iszapban, másfél centi vastag tojáshéj darab. PALIGÁTOROK?! Népszerű párzási helyük Rajka és Dunakiliti közötti Magyamazonasz mocsaras vidéke. A Mikipédia szerint, több mint 65.000.000 éve kihaltak. Egyes példányaik elérték a 23-25 métert. A nőstények évente 3-4 tojást raktak, melyek több mint 2 méter magasak voltak. Megkeressük és megszelídítjük őket?!
6 - 14 éves gyermekeknek
Dunakiliti, Vadvíz kemping
Szállással és ellátással együtt: 118 000 Ft
-
júl 27-29.3 naposApa+én
Lakatlan szigeten
Mennyi titkot rejthet egy lakatlan sziget!? Csak magunkra számíthatunk. A tavaszi olvadással egy palackpostát hozott az ár... Vajon megtaláljuk Lajost? Sátorozás tábortűz mellett, kenu, medúzák, bográcsos ízek, vadon, egy kis horgászat, túlélési technikák. Napsütéssel és csobbanásokkal. Igazi felhőtlen kaland.
6 - 14 éves gyermekeknek
Dunakiliti, Vadvíz kemping
Szállással és ellátással együtt: 116 000 Ft
-
BETELT3 naposApa+én
Raftingolunk – Salza folyó (Ausztria)
Smaragdzöld folyó, fehéren habzó hullámokkal, cikázó pisztrángokkal, lélegző hegyekormok alatt. Egy kis frissítő a forró nyárban. Adrenalin löket, sziklák között kanyarogva, nevetéssel kihívásokkal, gyermekeiddel és barátokkal. Miklós szerint a legszebb környezet és legizgalmasabb apa+én program.
9 - 18 éves gyermekeknek
Buder panzió
Szállással és ellátással együtt: 190 000 Ft
-
aug 04-05.2 naposApa+én
Apa+mi túlélő túrán a Börzsönyben
Nyomkeresés, vadcsapások, indák, sziklák, források. Élő vadon, ahol a zsebkés, kulacs, hálózsák, iránytű és fejlámpa a legfontosabb kellékeink. Este szabad ég alatt, az általunk készített bivak-szálláson alszunk. Egy igazi kaland, kéktúra útvonalakat érintve, kincskereséssel fűszerezve a vadonban.
6 - 14 éves gyermekeknek
Börzsöny sűrű erdeje
Szállással és ellátással együtt: 100 000 Ft

Apa+én ajándékba
Lepj meg egy apukát és gyermekét kalandokkal és kötődéssel! Fedezd a teljes részvételi díjukat! Így az édesapa és gyermeke gyűjthetik az élményeket, megismerhetnek új barátokat, teljesíthetnek közös küldetéseket és felhőtlenül szórakozhatnak. Minőségi időt tölthetnek el közösen, kettesben.Napos utalvány (2 főre, 1 napra)
Bármelyik eseményünkre felhasználható. Az egynapos programok esetén fedezi a teljes díjat. 2 napos programok esetén 50.000 Ft értékű kedvezményt biztosít a teljes díjból egy édesapa és gyermeke részére. Az utalvány a kiállítástól számított egy éven belül használható fel.
Ajándékutalvány (2 főre, 2 napra)
Lepj meg egy apukát és gyermekét kalandokkal és kötődéssel! Fedezd a teljes részvételi díjukat! Így az édesapa és gyermeke gyűjthetik az élményeket, megismerhetnek új barátokat, teljesíthetnek közös küldetéseket és felhőtlenül szórakozhatnak. Minőségi időt tölthetnek el közösen, kettesben.