Pőcze Balázs írása a Roadster.hu oldalon
Két éve indult el az Apaépítő, a népszerű Apa + én táborokat szervező kezdeményezés. Soktucat apa-gyerek párt vittek el azóta trabantozni, kísérletezni, pecázni, de leginkább: közelebb kerülni egymáshoz. Az egyik alapító, Pőcze Balázs emlékszik vissza az elmúlt két évre, és néz előre a következő másfél évtizedre: így alapít négy marketingkommunikációs szakember apatábort, és ezek a terveik.
Miklós előkerült, mert eszébe jutott valami. Miklóst ezer éve nem láttuk, ami igazából persze öt, de az ezerrel mennyivel jobban tudjuk érzékeltetni, hogy sokalljuk. Mi, Bercivel és Balázzsal egy digitális fókuszú kommunikációs ügynökségnél töltjük a napjainkat, régebben sokat dolgoztunk Miklóssal, aztán eltűnt, elfogyott alólunk a közös projekt, meg valahogy az ő élete is nagyot váltott. Már nem is igazán emlékszünk, miért, de a legalább három méter magasnak tűnő, bútorlapokat rezgető hangú értékesítési vezető egy ideje nem hallatott magáról.
Aztán beugrik, a fejben az örökkévalóságba húzott foci-peca egyenes megtört nála, lett három gyereke, három lánya, mind csodálatos, mind rendkívül sok munkát igényel, de az egyikük még annál is kicsit többet. Miklós coachhoz járt, coach lett, persze dolgozik még, keményen, de megváltozott az élete. Most pedig előkerült, mert eszébe jutott valami.
Leülünk négyesben, és Miklós, aki még ülve is ugyanolyan magas, mint volt, és szerencsére a mosolya most is értékesítési vezetőhöz méltó, csak kicsit őszintébb, előáll az ötlettel: táborokat akar csinálni. Olyan táborokat, ahova apukák jönnek, egyszem gyerekkel. Feleség nélkül, másik gyerek nélkül. Mert miután megszületett a három lány, benne megszületett a felismerés:
úgy kell ápolni a szülő-gyerek kapcsolatot, ahogy egy párkapcsolatot. Mert az.
Először nem értjük, hogy ezt miért nekünk mondja el. Ugyan hármunknak akkor már volt négy gyerekünk, de mégiscsak, egyszerű apukák vagyunk. Szeretjük a gyerekeket, meg minden, de ennél jobban nem értünk hozzájuk. Miklós megnyugtat minket, hogy ez nem is baj. Ő hoz tudást, trénert, mi meg hozzunk nevet, ötleteket, kommunikációt, struktúrát. Így lettünk Apaépítők, és így indultak el a mára már Apa meg én néven futó táborok.
Kicsiben kezdtük. Összeverbuváltunk egy csapat ismerős apukát, és elvittük őket Velencére (az ittenire) titkosügynökösködni, aztán az ő ismerőseiket Visegrádra lovagi tornázni, aztán már ismeretleneket adventi készülődni, Trabantokkal és bevásárlókocsikkal versenyezni, és így tovább. Miklós ötletéből mikrovállalkozás lett, kollegákkal, feladatokkal, webshoppal, kampányokkal, nagyvállalati partnekkel. Persze még mindig ő áll sorban a horgászboltban csaliért, meg a sportáruházban láthatósági mellényekért, de sokkal okosabban és magabiztosabban, mint korábban.
Mert tudjuk, látjuk, hogy jó apának lenni fontos küldetés mindannyiunk számára.
Az az általános apakép, ami a mi gyerekkorunkban, a nyolcvanas években jellemző és elfogadott volt, megváltozott. Persze, még mindig mi vagyunk azok, akiknél vicces, ha fordítva rakjuk fel a pelenkát. Persze, szoptatni még mindig nem tudunk. De azt senki sem vitatja el tőlünk, leginkább mi magunktól, hogy helyünk és feladatunk van a gyerekek mellett. És ez a napi logisztikán kívül azt is jelenti, hogy időt keresünk és találunk arra, hogy jobban megismerjük a kis lényeket, akik legalább részben a mi családnevünket viselik, és hogy megismerjük magunkat is. Ezt nem kell elmagyarázni egy hirdetésben sem. Ezt tudjuk. Az már egy másik kérdés, és érdekes műhelytitok, hogy az Apaépítő hétvégékből azért lett Apa meg én hétvége, mert ha azt mondják nekünk, hogy tanulnunk, fejlődnünk kell, van, aki megijed. Tudjuk, hogy be kell vegyük a vitamint, de azért jó, ha van belőle epres-narancsos.
Egy ilyen vállalkozás mellett pont annyit lehet pihenni, mint egy gyerek mellett.
A teljes cikket a Roadster magazin oldalán olvashatjátok. Roadster.hu Kattints a teljes cikkért»»
Ez is érdekelhet:
