Apa+én

Apa+mi Raftingolunk – Salza folyó (Ausztria)

Smaragdzöld folyó, fehéren habzó hullámok, ugráló pisztrángok, mámort lélegző hegyormok alatt. Egy kis frissítő a forró nyárban. Adrenalin löket, sziklák között kanyarogva, nevetéssel kihívásokkal, gyermekeiddel és barátokkal. A 3 napos vadvízi programunkon 2 raftingtúrával és 3 kalandos felfedező úttal ünnepeljük a nyarat, a családot, az apaságot, a gyermekeinket és azt, hogy élünk. VADVÍZI EVEZÉS HÉTVÉGE A SALZA FOLYÓN (Ausztria) TINÉDZSEREKNEK is NAGYON AJÁNLOTT Végre egy tini program?! - sokszor kérdeztétek, hát szerintünk ez olyan. Izgalmas, változatos, ugyanúgy 9 évesen, mint a kamaszkor közepén. A programot 9-18 éves gyermekeknek és apukáiknak ajánljuk. Az apa+mi raftingolunk túrára több gyermekedet is hozhatod, ha szeretnéd. Ami fontos, hogy lehetőleg tudjanak úszni és legalább már a harmadik osztályt elkezdjék az iskolában. (mininindzsa fiatalabb gyermek is jöhet, ha apa és anya is úgy gondolja) EVEZÉS RAFTING HAJÓBAN: Nagy méretű gumi raftokkal megyünk, melyben 6-8-10 személy evez, stabil a fekvése. A gyermekek biztonságban lesznek vele a Salza folyón. Kifejezetten ajánlott azoknak, akik kicsit bizonytalanabb úszótudással rendelkeznek, vagy jellemzően nem sportos alkatúak. Szombaton és vasárnap is evezünk 2,5-3 órát. Szombati program könnyebb pályán, majd vasárnap, az előző nap tapasztalatából kiindulva választjuk ki az útvonalat. A magabiztosabb, nagyobb gyermekekkel érkezők választhatják a 2-3 személyes vadvízi kenukat is. PARADICSOMI PROGRAMOK/TÚRÁK: Amikor nem evezünk, akkor bejárjuk a környék méltán világhírű látványosságait. Az alábbi programok közül közösen választhatunk, de jövünk még egyéb lehetőségekkel is. Palfaui vízeséstúra Palfau közelében található Ausztria legnagyobb vízelvezető barlangja. Az óriásforrás és szurdok Hochkar csúcstól 800 méter magasban. Hosszú hasadék mentén, falépcsőkön mászhatunk fel, megtekintve az egymásba ömlő 5 vízesést, leküzdve a 300 méteres szintkülönbséget. Nothklamm szurdok – Gams Nothklamm szurdok Stájerország Gesäuse régiójában, a Steirische Eisenwurzen Naturpark területén fekszik az egyedülálló Gams bei Hieflau Geofalu, melynek számos geológiai látványossága közül kiemelkedik a Nothklamm sziklába vájt szurdoka. A rövid kanyon alján a kristálytiszta hegyi patak örvénylik és a sziklafalhoz erősített járdákon lehet végig sétálni a szurdok völgyben. A kényelmesen bejárható sziklaszoros mellett még egy gipszkristály-barlang is meglátogatható. Medlingvölgy Élménytúra Lassingból induló kirándulóút, amely kb.2,5 km hosszú és nagyjából 1,5 órát vesz igénybe. A palfaui vízeséshez hasonló ácsolt hidakon és utakon lehet közlekedni. A túra folyamán bemutatják, hogy hogyan használták a vízenergiát a fafeldolgozáshoz, hogy történt a fakitermelés. Erzberg ércbánya - Eisenerz Erzberg ércbánya Ha valaki szeretné kipróbálni a világ legnagyobb taxiját, akkor feltétlenül el kell látogatnia Erzbergbe. Itt egy óriási átalakított és ülésekkel ellátott teherautó (Hauly) hátán Közép-Európa legnagyobb ércbányájának lankáin. Az 50 percig tartó utazáson a nem mindennapi látványt nyújtó táj garantálja a felejthetetlen élményt. A túra egy átalakított, korábban kőszállításra használt óriás dömperrel történik. Élményfürdő - Göstling A Hochkarhoz közeli, Göstling an der Ybbs településen felépült élményfürdőt 2009 decemberében adták át a nagyközönségnek.  Sportmedence (32 °C), gyermekmedence (32 °C), külső élménymedence (32 °C) egyaránt megtalálható. Skywalk – Hochkar Skywalk – Hochkar A központi sípálya felső felvonó rendszeréhez közel alakították ki ezt az izgalmas kilátót, mely egy rövid de adrenalin növelő túrát tartalmaz a hegy gerincén és néha azon is túl... Alsó-Ausztria legmagasabban lévő kilátójából jó idő esetén a Hochschwabtól egészen a Großglocknerig ellátni. A SALZA FOLYÓ ÉS ÚTVONALUNK A Salza folyó völgye Steiermark tartomány északi részén helyezkedik el. A folyó mintegy 82 km hosszú, azonban kb. 35-40 km hosszan evezhető évszaktól és vízállástól függően. Az Apa+mi Raftingolunk túránkon a középső Wechelsboden – Wildalpen - Palfau szakaszát járjuk be. A folyó erőssége a White Water I-VI. skálán WW II-III+ közötti, tehát közepes nehézségűnek mondható. A szombati napon könnyebb részeket próbálunk ki, ahol a kisebb gyermekek is teljes biztonságban lesznek. Vasárnap a szombati tapasztalatok fényében haladunk majd tovább. A folyóban nincsenek elzárt zúgók, a legtöbb részén az egész folyóvölgy jól belátható és az akadályok könnyen észlelhetők. Átlagos lejtése 4 -7 ‰, ami azt jelenti, hogy 1000 méterenként a folyó 4 -7 métert esik. Összehasonlításképpen a Duna 417 km hosszú Magyarországi szakaszának esése 27 m. UTAZÁS: Autóval Budapestről 4,5 óra (440km) - Célállomás: Budapest -Győr - Hegyeshalom - Bécs (A1-es autópálya) - St. Pölten - Wieselburg (25-ös út, az autópályáról Ybbs-nél kell lefordulni) - Purgstall - Scheibbs - Lassing – Palfau. Találkozás a helyszínen, Pénteken 14.00-kor. (Pénteken túrázunk, így aki később tud csak megérkezni, az evezésről nem marad le.) A kiutazás személyautókkal történik. Törekszünk rá, hogy egy autóban minimum két család utazzon. A részleteit majd a résztvevő csapattal egyeztetjük. IDŐBEOSZTÁS: Péntek kora délutáni érkezés (Találkozó 14:00) Kirándulás a környező paradicsomokban. Szombat délelőtt, délután Evezés és Kirándulás - 2 csoportban. Aki kirándul délelőtt, az délután evez és fordítva. Vasárnap délelőtt, délután Evezés és Kirándulás - Vasárnap délután 4-kor hazaindulás. SZÁLLÁS: Gasthausban :) ÁRAK, KÖLTSÉGEK: Az adatlapon feltüntetett ár 1 apuka és 1 (12 éves kor alatti) gyermekre vonatkozik 12 évesnél nagyobb gyermekkel a részvételi díj 15.000 Ft-tal magasabb Több gyermek esetén a további gyermekek részvételi díja: - 12 éves korig: 53.000 Ft - 12 év felett: 68.000 Ft A részvételi díj nem tartalmazza a kötelező extrémsport biztosítás díját. (1500 ft/nap) A folyóparti fizetős parkoló napi díját (7€/nap) Az egyes túrahelyek belépő díjait (7-15€/felnőtt/helyszín)

3 napos
9 - 18 éves gyermekeknek
Hotel zum Goldenen Hirschen
(1 vásárlói értékelés)

jelentkezés

A program részvételi díja: 55 000 Ft

Szállás és ellátás:
A helyszínen fizetendő
124 000 Ft

Összesen: 179 000 Ft

Az ár tartalmazza minden program, felszerelés, trénerek díját, szülő és gyermek szállását és félpanziós ellátását. A szállás, étkezés, túrafelszerelések, túravezetés, biztosítások költségeit a helyszínen kell kifizetni. Az alap megjelölt szállás és program ár 1 apa, 1 gyermek részvételére vonatkozik.

Jelenleg nincsen kitűzött dátumunk erre a programra.

mit fogunk csinálni?

Túrázás és nyomkeresés az erdőben

Ügyességi feladatok

Vizi programok

Wellness

hol fogunk lakni?

Hotel zum Goldenen Hirschen

Kirchenwirt Markt 16, 3345 Göstling/Ybbs, Ausztria (térkép)

https://www.hotel-hirsch.at/en/

hasznos tudnivalók

Étkezés

A hotel félpanziós ellátást nyújt. Péntek vacsora, szombat reggeli, vacsora, vasárnap reggeli biztosított. Az ebédet mindenki magának biztosítja. Igyekszünk minél több gyümölccsel, energiaszeletekkel is készülni.

Felszerelés

• A túravezetők létszáma, mindig a csoportlétszámhoz igazodik (6-8 utasonként minimum 1, csoportonként minimum 2 túravezető kíséri a csapatot. • A túrán a túravezetők a 2-3 személyes hajókban utasokkal eveznek, így csoportonként 3-8 főnek mindig van lehetősége túravezetőkkel evezni. • Túravezetőink nemzetközi (IRF, vagy Osztrák tartományi és PADI First Aid) vizsgával rendelkeznek. • A program kezdetén túravezetőnk 30-40 perces részletes eligazítást tart a résztvevőknek, kiemelten azok számára, akik még nem vettek részt vadvízi evezésen. • Vadvízi túrán az utasaink által használt felszerelések jól karbantartottak. • A túra ár tartalmazza (a kötelező felszerelések mellett – sisak, mentőmellény) a fertőtlenített, karbantartott neoprén ruhát és cipőt, melyet csak a túra második napját követően kell leadni. A ruhákat méret alapján előre beosztjuk, hogy minél gördülékenyebben történjen a ruhák felvétele a túrák előtt. Igyekszünk minél több időt szabad téren tölteni. Szívjunk friss levegőt, barnuljunk és koszoljuk össze magunkat, amennyire lehet. Soha nem árt, ha mindenre felkészülsz. Esőkabát, túrabakancs, meleg váltóruha, benti váltó cípő, fürdőruhák, fejlámpa, bicska, kovakő és tapló mindig legyen nálad. Az ezeken túli szükséges felszereléseket, mint tálak, rongyok, liszt vagy lézerpisztoly az adott program előtt elküldjük nektek e-mailben.

Viselkedési kódex

Gyerekekkel vagyunk és mindenféle fajták. Ez is az izgalom, program és érdekesség része. Kérlek, ezért az alábbi szabályokban egyezzünk meg és próbáljuk meg betartani! Szemetet csak szemtesbe teszünk és ha van rá mód szelektíven. A programokra, megbeszélt találkozási időpontokra odaérünk, mert sokan várnak ránk. Alkoholos italokat csak a nap vége felé fogyasztunk. Mobiltelefonokat és egyéb elektromos kütyüket elsősorban telefonálás, kapcsolattartás céljából hasznájuk. A csúnya beszédet megpróbáljuk mellőzni. Nem cigarettázunk a gyermekek mellett és előtt. A politikusok és pártjaik tettei és nevei nem képezzék hétvégénk aktív párbeszédeinek tárgyát. Képeket és videókat természetesen mindenki csinálhat, de kérlek, hogy más családokról, más gyermekekről a közösségi médiában ne osszatok meg semmit, ha ők ehhez nem járulnak hozzá. A Szálloda/panzió/vendéglátóhely személyzetével felmerülő bármilyen probléma esetén kérünk, hogy forduljatok az Apaépítő Trénerekhez.

Integrációs tudnivalók

Igyekszünk úgy kialakítani az összes programot, hogy az mindenki számára elérhető legyen. Kérjük, ha bármilyen egyedi “szuper-képességetek” van, ami miatt nem vagytok biztosak a jelentkezésben, vagy amit a trénereknek érdemes lenne tudni, vegyétek fel velünk a kapcsolatot!

Biztosítás

A programon részt vevőknek kötelező extrémsport biztosítást kötniük. Az extrémsport biztosítás napi díja 1500 Ft körül van. A túrára készülődés során segítünk majd a részletekkel.

Egészségügyi tudnivalók

Trénereinknél mindig vannak elsősegély ládák, melyek reményeink szerint minden “szokásos” problémára megoldást tudnak nyújtani. Fejfájás, láz, leégés, szúnyogok, kullancs, sérülések kezelésére. Kérjük, ha bármilyen allergia, egyéb érzékenység miatt már használtok valamilyen szert, azt ne felejtsétek otthon. Ahogy a gyermek Taj kártyáját sem.

Fizetési és lemondási feltételek

Jelentkezésetek a program részvételi díjának befizetésével lesz hivatalos. A szállás, étkezés, túrafelszerelések, túravezetés, biztosítások költségeit a helyszínen kell kifizetni. Az alap megjelölt szállás és program ár 1 apa, 1 gyermek részvételére vonatkozik. Minden további gyermek részvételi díja... Egy-egy programunkat minimum 12 család jelentkezése esetén tudjuk megtartani. Amennyiben valamilyen fontosabb vagy elengedhetetlen feladatotok jön közbe, 2 héttel az eseményeink előtt díjmentesen vissza tudjátok mondani részvételeteket. 2 héten belül sajnos nem áll módunkban visszafizetni a pénzt.

beszámolók

Apa+mi Raftingolunk – Salza folyó (Ausztria) termékről 1 értékelés

  1. Ezek a Diegos fiúk mindig kitalálnak valamit. 😀 Régóta vártam erre a programra.

    miklos.nagygyorgy

Mondd el a véleményed

Apa+én ajándékba

Lepj meg egy apukát és gyermekét kalandokkal és kötődéssel! Fedezd a teljes részvételi díjukat! Így az édesapa és gyermeke gyűjthetik az élményeket, megismerhetnek új barátokat, teljesíthetnek közös küldetéseket és felhőtlenül szórakozhatnak. Minőségi időt tölthetnek el közösen, kettesben.

Napos utalvány (2 főre, 1 napra)

Bármelyik eseményünkre felhasználható. Az egynapos programok esetén fedezi a teljes díjat. 2 napos programok esetén 50.000 Ft értékű kedvezményt biztosít a teljes díjból egy édesapa és gyermeke részére. Az utalvány a kiállítástól számított egy éven belül használható fel.

Egynapos programokra használható fel
Egy édesapa és gyermeke részére
Egy éven belül beváltható bármelyik programra
Többnapos program fizetésénél is felhasználhatod

Ajándékutalvány (2 főre, 2 napra)

Lepj meg egy apukát és gyermekét kalandokkal és kötődéssel! Fedezd a teljes részvételi díjukat! Így az édesapa és gyermeke gyűjthetik az élményeket, megismerhetnek új barátokat, teljesíthetnek közös küldetéseket és felhőtlenül szórakozhatnak. Minőségi időt tölthetnek el közösen, kettesben.

Egy teljes több napos programra szól
Egy édesapa és egy gyermek részére
Egy éven belül beváltható bármely belföldi programra